Az ezüstkolloid hatása

Az ezüstkolloid hatása a szervezet természetes védekező rendszerének hatékonyságát fokozza, és nem dolgozik az immunrendszer helyett, amit az antibiotikumok…

Jól ismert, hogy az ezüstionok képesek a fehérjéket kicsapni és a nukleinsavakhoz is erősen kötődnek. Ha csupán ennyi lenne a hatása, minden bizonnyal az emberi szervezetre is lényegesen mérgezőbb lenne. Ez a kémiai fehérje denaturáció tehát nem lehet magyarázata a nagyon is szelektív, főként a primitív bakteriális sejteken és vírusokon mutatkozó pusztító hatásának.

Az ezüstkolloid hatásmechanizmusával kapcsolatban számos elmélet látott napvilágot.

Ezek közül a legvalószínűbbnek látszó teória az ezüstkolloid hatásmechanizmusáról a következő:

Az ezüstszemcsék testidegen anyagot képeznek, melyet a szervezet védelmi rendszerének falósejtjei rövid idő alatt bekebelezik. A falósejtek „gyomrában”, a lizoszómában az ezüst a nagyon savas vegyhatás miatt ionizálódik. A falósejtek természetesen a szervezetbe bejutó kórokozókat is bekebelezik. A lizoszómákban a kórokozók közvetlen kontaktusba kerülnek az ionizált ezüsttel, aminek hatására a kórokozók elpusztulnak.

Ezen elmélet szerint tehát az ezüstkolloid a szervezet természetes védekező rendszerének hatékonyságát fokozza, és nem dolgozik az immunrendszer helyett, mint azt az antibiotikumok teszik.

Ennek komoly előnyei vannak. Ezek a következők:

Talán a legfontosabb az, hogy a fehérvérsejt emlékezni fog a kórokozóra, amit „lenyelt”, így az ezüstkolloid elvileg nem gátolja meg az adott kórokozóval szemben kialakuló természetes immunitást. Az összes antibiotikum között csak egyetlen hasonlót találunk (az azitromicint), ez is a lizoszómákon belül koncentrálódik, és ott fejti ki a hatását.

A falósejtekben történő felhalmozódásnak másik fontos következménye, hogy a gyulladás helyén koncentrálódik az ezüstkolloid, mivel a fehérvérsejtek is ott „gyülekeznek”. A gennysejtek azok a falósejtek, melyek a tályogokon belül nagyobb koncentrációt érnek el, mint az egészséges szövetekben.

Ennek az elméletnek komoly erőssége, hogy magyarázatot ad az ezüstkolloid jelentéktelen toxicitására, hiszen kivonja az ezüstszemcséket a testnedvekből.

A szervezeten belül helyhez kötötten elhelyezkedő falósejteket RES (retikulo-endoteliális) sejteknek nevezzük. A bőrben is jelentős mennyiségben találhatók RES sejtek, melyek nagyon aktívan képesek kivonni az ezüstöt a testnedvekből. Ez egyben meg is magyarázza az argíria jelenségét.

Egy másik elmélet szerint a sejtlégzésért felelős enzimekhez kapcsolódva gátolja az ezüst a kórokozók energiatermelését. Ilyenkor joggal merül fel a kérdés, hogy az emberi szervezetben ez miért nem következik be. Erre pontos magyarázattal szolgál a légzőenzimek (citokrómok) evolúciója. Ez annyit jelent, hogy a sejtlégzésen kívül a méregtelenítésben is fontos szerepet játszó citokrómok hasonló evolúciós fejlődést futottak be a törzsfejlődés során, mint maguk az élőlények. A legfejlettebb citokróm rendszere tehát az embernek van, amely ezüsttel szemben lényegesen ellenállóbb, mint a primitív sejtek légzőenzimjei.

Bizonyított az is, hogy az ezüstkolloid az átörökítő nukleinsavakhoz képesek csatlakozni. A fejletlen élőlényeknek azonban nincs önálló fallal körülvett sejtmagja, tehát a nukleinsavai sokkal sérülékenyebbek, mint a fejlett élőlényeg DNS és RNS molekulái. Az ezüstkolloid nagyon is szelektív mérgező hatására ez is meggyőző magyarázat.

A szervezetbe bejutó ezüstkolloid hatására a fehérvérsejtek szaporodása is felgyorsul, ami által az immunrendszer erősebbé válik. Ennek pontos mechanizmusa nem ismert.

Az ezüstkolloid hatására a sebgyógyulás is felgyorsul, mégpedig jobban, mint bármely más helyileg alkalmazott antibiotikum hatására. Mindez valószínűleg annak tudható be, hogy hatására a fehérvérsejtek mozgását szabályozó hormonok, ún. citokinek szabadulnak fel, melyeknek a sebgyógyulás folyamatában is jelentős szerepük van.

Összefoglalva, az ezüstkolloid a fertőzéses eredetű betegségekkel szemben az alábbi módokon hat:

1. Az ezüstkolloid fokozza a fehérvérsejtek szaporodását.
2. Az ezüstkolloid a fehérvérsejtek mozgását irányító citokinek felszabadulását is elősegíti.
3. Az ezüstkolloid fokozza a falósejtek baktériumpusztító sebességét (= fagocitózis indexet).
4. Az ezüstkolloid önálló antimikróbás hatékonysággal rendelkezik.

Várj egy percet mielőtt kilépsz!
Ne menj el üres kézzel, fogadd el ezt az 1000 Ft értékű kupont amit 30 napon belül beválthatsz bármilyen DrJuice termékre!